Vető Orsolya Lia festőművész 2014-ben végzett a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol Kósa János és Nemere Réka voltak a mesterei. Egy szemeszteren át Erasmus-ösztöndíjjal képezte magát Németországban, a nürnbergi Akademie der Bildenden Künste-ben, majd a festőművész diploma megszerzése után sem állt le a tanulással, elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet mesterképzését, azután pedig jelentkezett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Doktori Iskolájába, nem titkoltan azért, mert vonzotta az ottani mesterekre jellemző absztrakt irány és színközpontúság. Nem csalódott, kollegiális viszonyokat és nyitottságot tapasztalt Pécsett.
„Most számoltam fel a pécsi életemet, és költöztem vissza mindenestül Budapestre. A pécsi doktori iskolások műtermei meglehetősen nagy, eredetileg is művészeti alkotás céljaira épült tágas terek, hatalmas ablakokkal, remek kilátással a Tettyére. Ott festettem 4 évig, ezidő alatt a hét nagyobbik részét ott töltöttem.” – avat be minket Vető Orsolya Lia az aktuális, épp változás alatt lévő élethelyzetébe, amikor meglátogattuk, már Budapesten, a Jurányi Házban lévő műtermében. Még nem vágott el minden pécsi szálat, hiszen a frissen leadott disszertációjának elfogadására vár. A dolgozat ’A mozdulat memóriája. Adalékok a kortárs gesztusalapú festészet értelmezéséhez’ címet viseli, és tulajdonképpen a saját, technikai és anyagkísérletekből álló, a matériával való fizikai kapcsolódáson alapuló, de mélyen filozófiai művészi praxisának tapasztalataiból inspirálódva térképezi fel a jelenkor festészetének e területét.
„A nyomhagyás elemi vágya és kortárs perspektívái egyaránt foglalkoztatnak. Nagyon élvezem, ahogy a különféle eszközöket – ecsetet, spaklit, a puszta kezemet, szivacsot, rongyot – használva dinamikus képfelszíneket tudok kialakítani. Ugyanakkor nem hiszem, hogy csupán a formalista olvasat izgalma teszi érdekessé a munkáimat. Azért is választottam a Mozdulat memóriája címet, mert a festészeti gesztusokban tetten érhető történetiséget egyik alkotó sem tudja levetkőzni. Egy kortárs festő ecsetvonásait akaratlanul is analógiák kötik a festészet múltjának megannyi fejezetéhez. Saját művészeti tevékenységem fókuszában az ösztönös és manipulált gesztusok élőlényszerűsége, organikus asszociációi állnak.”
Vető Orsolya Lia képei rétegzettek, ma divatos szóval layerekből állnak, de soha nem kész tervek mentén áll neki egy új munkának. Mélyen hisz abban, miszerint érdemes teret adni annak a spontaneitásnak, ami azonnal elindul, amikor a földre vagy asztalra, de mindenképpen vízszintes felületre helyezett vászonra elkezd a kiválasztott színekkel dolgozni. A kompozíciós elképzelés adott, de teret enged a hangulatnak, a kép organikus formálódásának. Orsolya szerint az alkotói attitűdje valahol mélyen a gyerekkorában gyökerezik: „Kiskoromban sok időt töltöttem kint a kertben. Csigaházakat, virágszirmokat, botokat gyűjtöttem, saraztam, lereszeltem a színes krétákat, aztán a port összegyúrtam a konyhából elcsent sütőporral és vízzel, majd kitettem a napra, és figyeltem ahogy megduzzad. Rengeteget tapicskoltam az anyagokkal. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekkorban megtapasztalt kontrollálatlan szabad játék minden művésznél meghatározó. Nem tudom, hogy emiatt lettem-e végül festő, de amikor elkezdtem rajzszakkörbe járni és megtudtam, hogy ez egy létező szakma, onnantól nem volt visszaút.”
Művészként gyakran kap olyan visszajelzéseket, hogy amikor az emberek találkoznak a képeivel, érzik azok taktilitását, érzékiségét, anyagszerűségét, s ennek azért is örül, mert ma leginkább digitális információként, közvetett módon találkozunk a képekkel. „Sokat kísérletezem digitális képszerkesztő programokkal, egy időben kimondottan érdekelt, hogyan lehet az ujjbegyemmel gesztusfestészetet művelni miniben, festékfröcskölés nélkül. Nem leszek festékes, a digitális ecsetem tiszta marad, mérnöki módon optimalizálhatom a foltok tulajdonságait, beállíthatom a pontos színkódot, az ecset formáját, a folt áttetszőségét. Szemkápráztató dolgokat, tökéletes formákat és színeket tudtam létrehozni, de nem adta ugyanazt az élményt, mint manuálisan. Viszont ennek hatására a festményeim motívumai közé beszivárogtak a digitális effektusok analóg verziói.”
A Veszprémben látható Folyékony időszeletek című kiállítás, amelynek anyagát az MNB Arts and Culture gyűjtemény női művészeinek munkáiból válogatta a kurátor Hamvai Kinga, Vető Orsolya Lia azonos című sorozatától kölcsönzi a címét. Vető azt mondja, a saját érzetszintű tapasztalatait sűríti bele a képeibe, és nem bánja, ha ezekből időnként kiolvasható, hogy női alkotó munkája, de mindig a létezés egésze lebeg a szeme előtt, és nem akarja beszűkíteni címkék vagy kategóriák alapján az érdeklődését. A Liquid Slices of Time (Folyékony időszeletek) című sorozatot 2021-ben kezdte el, és az idő relativitásának tapasztalata jelentette számára a kiindulópontot. A posztdigitális vizualitást hordozó festményeken, a csúszómászókat és fosszíliákat idéző képelemek burjánzásában megjelenik az emberi perspektívából való kilépés vágya és egy, a civilizáció előtti korszakot sugalló felületképzési rend. A művészet, Vető értelmezésében, menekülési útvonalat nyújt az azonnaliság kultúrájából, a folyamatosan sietni kell életérzésből, és az egymás felett elmozduló idősíkok absztrakt közege teret enged a merengésnek. Egyúttal reméli, hogy a nézők is szívesen azonosulnak a képek ritmusával.
